Leégett a lovarda Zomboron
Kigyulladt tegnap reggel a kiszombori lovarda istállóépülete. A helyszínre érkező tűzoltók kimenekítették a rémült állatokat, egyiknek sem lett baja. A szakemberek eddigi információi szerint öngyulladás okozta a katasztrófát.
|
Az állatok nem értik a helyzetet, ám nem maradnak fedél nélkül. Fotó: Illyés Szabolcs |
Reggel hat óra után nem sokkal kigyulladt Kiszomboron, az Óbébai utcában egy lóistálló épülete. A tűzoltókat negyed 7-kor riasztották az esethez, amikor az első csapat kiért, már átcsaptak a lángok a cserepeken is, a bent rekedt állatokat így gyorsan ki kellett menteniük.
– Három ló ragadt bent az épületben, kollégáink azonnal kimenekítették őket, egyik állatnak sem lett baja – foglalta össze Miskolczi László, a makói tűzoltóság századosa. A szakember elmondta: hatósági eljárás keretében vizsgálják a tűz keletkezésének okát, de valószínűsíthető, hogy öngyulladás okozta a katasztrófát.
– Minden bizonnyal túl száraz volt a padlásra felhordott szalma, és az elmúlt napok esőzései miatt nedvesség jutott az összemelegedett szálak közé, ez okozhatott tüzet, ami gyorsan tovaharapódzott. A kiérkező tűzoltók az épület mindkét oldaláról egyszerre kezdték meg a tűz oltását, így gyorsan megfékezték a lángok terjedését, a tűz személyi sérülést nem okozott – mondta Miskolczi.
Összesen huszonhárom lovat, több kutyát és szamarat is tartott a portáján a károsult család – tudtuk meg a famíliához tartozó Szalaynétől. Korábban még hasonló baleset sem fordult elő a lovardánál.
– Az istállóépület teljesen használhatatlanná vált, még nem saccoltuk meg, hogy mekkora a kár. A lovak azonban nem maradhatnak fedél nélkül, hiszen nem szokták meg, hogy a téli éjszakát istállón kívül töltsék, így megszervezzük, hogy valahol befogadják az állatokat, akiket estig el is kell szállítanunk – mondta tegnap reggel az asszony.
A padláson sem elektromos vezeték, sem más, tűzveszélyes tárgy nem volt, így maguk sem értik, mitől kaphatott lángra a szalma.
Forrás: http://www.delmagyar.hu/cikk.php?cid=139304&id=74 |